Elkeseredett édesanya kereste fel a minap alapítványunkat Hajdú-Bihar vármegyéből: 19 éves hallássérült fiát nem veszik fel közoktatási intézménybe annak ellenére, hogy a fiú szakmát tanulni és érettségizni szeretne.

Miután az előző iskolájából egy fenntartóváltás után kitették az összes hallássérültet, így Milánt is, édesanyja, Erika a nyíregyházi Ridens Gimnáziummal kezdett levelezésbe Milán átvételével kapcsolatban. Kilenc hónapba telt, mire megkapta az elutasító választ – ezt is csak azután, hogy a fenntartót, a nyíregyházi tankerületet is becsatolta az e-mailjébe.

Az elutasítást nem indokolták, csak annyit írtak, hogy nem áll módjukban átvenni Milánt a 11. osztályba. Továbbá annyit, hogy Milán már nem tanköteles, mert betöltötte a 16. életévét – de ettől még nem utasíthatták volna el.

Erre újfent megkérdezte az édesanya, hogy mi az oka az elutasításnak, de nem válaszolt sem az iskola igazgatója, sem pedig a fenntartó tankerületi igazgató. Csak annyit írt a tankerület, hogy

majd fognak válaszolni

Milán és édesanyja Hajdúnánáson élnek. Általános iskolásként a fiú előbb gyógypedagógiai intézményébe járt Debrecenbe, majd a hajdúnánási Bocskai István Általános Iskolába integráltan, vagyis halók közé. Utóbbi helyen azonban bántalmazták, emiatt végül Budapesten, a Dr. Török Béla Általános Iskolába fejezte be az általános iskolai tanulmányait. Összességében jó tanuló volt.

Középiskolásként Milán a nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumba járta ki a 9. évfolyamot. Ide azonban a család nem tudta megoldani a bejárást: tömegközlekedéssel csak kerülővel lehetett Hajdúnánásról eljutni az iskolába, ami

3 órát vett igénybe Debrecenen keresztül

Ezért váltottak a debreceni Magiszter Gimnáziumra. Innen először azt a jelzést kapták, hogy Milán a 10. évfolyamban folytathatja tanulmányait. A beiratkozás előtt azonban (augusztusban) közölték az édesanyával, hogy Milán mégis inkább csak 9. osztályos lesz, mivel a szakgimnáziumi és a gimnáziumi tananyag nem ugyanaz. Pedig amikor jelentkeztek júniusban, a leendő tizedikes osztálytársait is bemutatták Milánnak. Nem igazán volt érthető a helyzet, de végül belementek, hogy a fiú újra 9. osztályos lesz.

Ekkor jött a koronavírus-világjárvány és a középiskola kb. 2 éve online telt, valódi közösség nélkül. Az első tanév végén felhívta Marikát az iskolai gyógypedagógus, hogy

a nagyothallókat fenntartóváltás miatt kiteszik a gimiből

Marika jelezte, hogy Őt erről az iskola hivatalosan nem is értesítette, de végül augusztus végén behívták és közölték, hogy valóban ki kell tenniük a nagyothallókat. Ekkor Marika rábeszélésére, hogy valahogy oldják meg még a 10. osztályt is, mert nincs már idő másik iskolát találni, sikerült elérni, hogy távoktatásban Milán még egy évet maradhatott a Magiszterben. Itt végezte el a fiú, idén júniusban a 10. évfolyamot is.

Hajdúnánás környékén csak a cikk elején említett Ridens Gimnázium van mint speciális középiskola, ahonnan, mint említettük, most elutasították a fiút. A korábbi rossz tapasztalatok miatt az édesanya integrált iskolát (tehát hallókkal összevont oktatási rendszerűt) nem keresett.

Szakmákat is próbáltak keresni, de minden képzőhelyen megkapták, hogy menjenek inkább speciális szakiskolába. Az édesanya szerint Milán az orvosi alkalmasságit sem kapja meg a jelenleg elérhető szakmák jelentős részéhez.

Jelentkeztek például a Mezőgazdasági Szakiskolába gazdaképzésre, de a fiú nem kapta meg az iskolaorvostól a szükséges orvosi papírt. Azt mondták, hogy nem kaphat alkalmasságit, mivel

a traktor halláskárosodást okoz

Hiába mondta az édesanya, hogy Milán amúgy is súlyosan halláskárosodott, nem nagyon van mit veszíteni a hallásából…

Ezután egy ismerősön keresztül sikerült a megyei foglalkoztatásegészségügyi orvostól alkalmasságit kapni egy „OKJ-s” szakképesítés elvégzéséhez. Így amíg a járvány miatt távoktatás volt, Milán elvégzett egy aranykalászos gazda részszakképzést.

***

Sok kérdés felmerülhet a történettel kapcsolatban. Hogy teheti meg azt egy speciális intézmény vezetője, hogy válaszra sem méltatja egy nagyothalló fiú édesanyját az átvétel ügyében úgy, hogy 200 km-es körzetben az az egyedüli speciális gimnázium, amely nagyothalló tanulót fogad? (Az édesanya információi szerint egész Hajdú-Bihar vármegyében nincs olyan középfokú intézmény, amely súlyos hallássérültet fogadna, még a megyeszékhely Debrecenben sem.)

Hogy dönthet arról teljesen önkényesen, indoklás nélkül egy ilyen jellegű közoktatási intézmény vezetője, hogy egy nagyothalló diákot egyszerűen nem vesznek át? (Szintén Marika információi szerint a Ridens gimiben a 11. osztály létszáma jelenleg

8 fő

Tehát szerinte még ha mindegyik diák speciális nevelési igényű is, akkor is lett volna még legalább egy hely Milánnak.)

Mi alapján zárják ki a hallássérülteket tanulható szakmák sorából? A Munka-Kör Alapítvány egyik kollégája tapasztalta például Franciaországban, hogy ott a hallássérült kollégák az építkezéseken feltűnően más színű sisakokat viselnek, ezáltal tudnak jobban odafigyelni egymásra. Kis kreativitással és empátiával sok minden megoldható.

Szakértő kollégánk a következő napokban felkeresi az ügy érintettjeit, és igyekszünk feltárni, amennyire szűkös kapacitásunkból telik, a történet rehabilitációs-szakmai hátterét is. Addig is kérjük kedves Olvasóinkat, hogy akinek van ötlete arra, hogy hogyan tudnánk a cikkben szereplő fiatalembernek iskolát találni, az írja meg nekünk a munkakoralapitvany@t-online.hu címre.

Ez a cikk jelentős részben az édesanya leveleinek
a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért kollégája által szerkesztett,
anonimizált  változata

A kép illusztráció, nem a cikkben szereplő fiatalembert ábrázolja.
Szabadon felhasználható